Szinapszis (Élő)

Ezek a színek, amiket úgy vágyom,

Lüktetnek, amíg így állok.

Megfog, megfog ez az egy kép, de vissza, visszalök az emlék.

Elmém az ecsetem.

Várom, mozdítsa kezem a vásznon.

Múlik, múlik az időnk, és vissza, visszalök az emlék.

S szürkén szenved majd minden újra.

Ezt az éjszakát is követeli a hajnal,

Túszul ejtett hangulattal.

A szürkület színeket vált.

Átölel hangzavar a csöndben.

Fakad a kéj, leheli test a gondját.

Köszöni, épp neki a most, mi szolgál.

Nincstelen holnapot gyárt

Hitelezett mámora e ködnek.

Nem is a cél - ahova tart a hullám - az, ami szép.

Nekem elég a sodrás.

Halkan szólít majd.

Feltölti a zajt,

Ha nem maradt bennem

Semmi csak a nagy kuss.

Megrágott, összetépett,

Sajnálatot a végén nem érzett,

De itt van újra. Nem kérdezek.

Világgal való küzdés: Ég veled!

A szürkület színeket vált.

Átölel hangzavar a csöndben.

Fakad a kéj, leheli test a gondját.

Köszöni, épp neki a most, mi szolgál.

Nincstelen holnapot gyárt

Hitelezett mámora e ködnek.

Nem is a cél - ahova tart a hullám - az, ami szép.

Nekem elég a sodrás.

Bárcsak te is tudnád.

Szememben ha vizsgálnád:

Homorú lett ez a lélek.

Az illúzióimnak élek.

Bárcsak te is tudnád.

Sztetoszkópban hallhatnád,

Amit érzek, s mi az álmom.

A megfoghatatlant vadászom.