Csoda (Élő)

Összefonva két kezünket várunk

És a majd meg eljön talán.

Hisszük egyszer megvalósul álmunk

És a félelem hagy alább.

Rövid a létünk s csendben fonná

Az idő nyakunk köré a markát.

Várjunk hát tovább!

Én nem akarom megérteni, hogy többen hátradőlnek

Mikor az életükről van szó, s jövőképük hanyatlást fest.

Tudod a várat álmaidból mégsem épiti fel más.

Legyen isten vagy ördög vagy gitár mit falnak döntök,

Hogyha meguntam mit élvezek.

Én tovább bukok lejjebb.

Láthatom majd könnyen hátrébb mégis hogyan fest a helyzet.

Hisz a hittel átfont valóság mint mélyvízből egy kiáltás:

Csak vergődünk de úszni úgyis egyedül kell tovább.

Csak jönnek és mennek közben semmi jót nem tesznek.

Elmúlt napjaikat gyászolják de okot nem keresnek

A tényre, hogy életük medrében áll sár.

Összeszednéd magad tudom jól csak túl nagy lesz az ár.

És csak összefonva két kezünket várunk

És a majd meg eljön talán.

Hisszük egyszer megvalósul álmunk

És a félelem hagy alább.

Rövid a létünk s csendben fonná

Az idő nyakunk köré a markát.

Várjunk hát tovább!

Eredj a hangyához te rest, figyeld mit tesz.

Ha más nem, legalább könyveidnek lapjairól less.

Rosszullétig ittad magad közönnyel s fittyet hánysz mindenre,

Mégis te vagy az egyetlen ellenszer az ingerre.

Nem tudok dönteni, hogy félsz vagy csak rángatnak

De biztos, hogy az érzéseid nem belülről származnak.

Hát hordjad csak a képmutató görcsöket ha úgy tetszik.

Számolgasd bár szerintem ezt odafönt ők nem nézik.

A sors kiabál, az isteneink sírnak.

Dalaink, mit nekik szánsz,

Már nem jegyzik oly vígan.

Arcukat kezükbe temetve,

Új jövő után keseregve

Várjunk hát...

A sors kiabál, az isteneink sírnak.

Dalaink, mit nekik szánsz,

Már nem jegyzik oly vígan.

Várjunk, hogy az éj kiderüljön.

Várjunk, hogy a búnak örüljön.

Várjunk hát csodát!

Összefonva két kezünket várunk

És a majd meg eljön talán.

Hisszük egyszer megvalósul álmunk

És a félelem hagy alább.

Rövid a létünk s csendben fonná

Az idő nyakunk köré a markát.

Várjunk hát tovább!