POCSOLYA

színtiszta élmények meg koszos dallamok belőle még, kérlek engem megölne már az unalom de túl sok zaj van könnyen elbújok ennyi rosszat sosem akartam még én magamnak csonka radír unott arcok üres papír satírozom a kukába hajítom mind elmulasztom elvileg így jobb az emberért a szenvedély annyira hajtja terített asztalon magam majd megvigasztalom most rövidre zárom a túlgondolást legyen így most az egyszer úgy vállalnám inkább a károsodást eskü nem lesz belőle rendszer most golyóstollam megy magától arany köntös sanszos vágyak beengedem vagy eltaszítom mert a történet végén úgy elmesélném hogy nem lehettem én tökéletes mert hazakísérnek a fekete színek és beleborulok a kisszoba árnyékába színtiszta élmények meg koszos dallamok belőle még, kérlek engem megölne már az unalom de túl sok zaj van könnyen elbújok ennyi rosszat sosem akartam még én magamnak és forgok az ágyban úgy emészt a bánat és én futok utána eh, hagyom, hogy felemésszen ja, megyek a temetésre belógatom a lábam egy pocsolyába büszkén mosolygok hogy nem kell tétovázzak nem kellenek ide mesék ezek már saját módszerek kimozog alólam a talaj megmondanám, ha lenne esély nem kell asszisztálni ha nem tudsz ebből profitálni, tudod bennem nem tudsz navigálni ez nem hobbi, bármi ez több, mint a jelen én szimultán három időben vagyok idegen de hogy lehetne ezt túlélni épp ésszel mert nem levegőzök nem érdeklődök kiszellőztetem majd a gondokat talán holnaptól de nem lehet, hiszen a jövő majd sérti a múltat de ha jelen vagyok mindig a múlt kopog a jövőbe nézek nem érdemlem meg a pillanatot mint egy kísértet három időben jelen mindet megszegem szertehajlok az idő felszakít színtiszta élmények meg koszos dallamok belőle még, kérlek engem megölne már az unalom de túl sok zaj van könnyen elbújok ennyi rosszat sosem akartam még én magamnak és forgok az ágyban úgy emészt a bánat és én futok utána eh, hagyom, hogy felemésszen ja, megyek a temetésre belógatom a lábam egy pocsolyába büszkén mosolygok hogy nem kell tétovázzak