A Babám Mindig Hazavár

mesél a szél játszva száll az én hazám az ősi táj az alkony ha csókol kis fényjelként ég hol vársz olyan távol van még a hazaút hosszú sok akadály vár rám a távolság hív hiányod fáj mint árnyek követném a lépted nyomát ha hozzám elérnél nem szállnék tovább száguld a musztáng az álmunk után és nincs már mi feltart ha az út végén vársz hisz tudom jól hogy vársz a szívem hozzád talál ha leszáll majd az alkony a fény rámtalál mint árnyék követnéd a léptem nyomát ha hozzám elernél nem szallnál tovább hisz vár rám az alkony es egy pont biztos már oh hazavár engem mindig, mindig e táj.