Hallom a hangod

Múlik már, mégis napról napra

Bennem jár az emlék rólad,

Hogy rossznak látsz.

Mégis tőlem vársz vigaszt tetteidre.

Megnyugtat, ahogy a lelkem ettől porlad

Hallom a hangod, ahogy ordít,

Itt benn kérdés nélkül válaszolsz.

Szívedet kulcsra zárva várod azt,

Hogy az enyém majd eléd tárom.

Érzem ahogy árkod, megin’ ásod köztünk.

Békének ma lábatör.

Szemei könnyeinkben ázva,

Sorsára várva.

Vitáink viharában ernyőm nyitom

Ha hiányzik a hely alóla, szólj, s szorítok.

Hisz tudod, hogy adnék.

Kérni mégse mernéd.

Csak mondd… mondd ha büszkeséged

Megázni látod.

Eljön majd, mikor érzed, egy nap

Sem telhet úgy el, hogy lelked békét lel.

Küzdesz, hogy láss tükrödben valakit, aki más.

De mégis most rám fested képét, annak, ki bánt.

Küzdesz, hogy láss tükrödben valakit.

Valaki más.