Lyrics

[Verse 1]
Tudom, hogy csak erősnek akarsz tűnni
Bántottak már eleget, volt, hogy már sírni sem volt erőd
Én nem akartam beállni ebbe a sorba, és nem is fogok
Bár szent nem vagyok
De néha hibázunk, nem nagy dolog
Én nem fogom szédíteni a szíved
Kalandból a Földanya ölén már így is volt épp elég
És aljas egy szerep lenne, ahogy vetíteném
Hogy én jobb lennék itt bárkinél
Ugyan, kinél?
Mert ismersz, hogy virággal a kezemben
Az, tudod, nem én vagyok
És nem bírok sírni sem
Pedig szorít a mellkasom
Én nem akarok mondani szépeket
A szavakkal megölném a lényeget
És nem hoztam bársonydobozban
Csillogó nemesfémeket
És nem áll kinn hófehér lovak mögött szép hintó sem
Visszahoztam a tőled kapott világot
Ami megtanított élni, bár hiányzol
Már tudom, szeretni nem azt jelenti
Hogy két ember egy igát von
Hanem a másikat biztatni repülni
Át egy világon
Tudom, hogy csak szépnek akarsz tűnni
De amit az Istentől kaptál, annál mi lehetne szebb?
Volt, hogy már gyűlöltem magam én is
De változást is csak ajándékba kapunk
Ha arra végre méltók vagyunk
Én nem tudom szédíteni a szíved
Én nem mondhatom, hiszen nem lenne igaz, és nem lenne szép
Hogy az egyetlen voltál és leszel
Hiszen testünk csak porból van
És ami azután lesz
Ott mindenki egy
Mert ismersz, hogy virággal a kezemben
Az, tudod, nem én vagyok
És nem bírok sírni sem
Pedig szorít a mellkasom
Én nem akarok mondani szépeket
A szavakkal megölném a lényeget
És nem hoztam bársonydobozban
Csillogó nemesfémeket
És nem áll kinn hófehér lovak mögött szép hintó sem
Visszahoztam a tőled kapott világot
Ami megtanított élni, bár hiányzol
Már tudom, szeretni nem azt jelenti
Hogy két ember egy igát von
Hanem a másikat biztatni repülni
Biztatni repülni
Hogy a másikat biztatni repülni át egy világon
Át egy világon
Át egy világon
Written by: Csaba Szórád, Gyula Balazs, Kowalsky, Péter Vajda, Róbert Vidák, Sándor Czifra, Tamás Vajda
instagramSharePathic_arrow_out